Orbán Viktor kifejtette, hogy Ukrajna uniós tagságával átalakulna az Európai Unió teljes gazdálkodási rendszere. „Erre nem vagyunk felkészülve, ezért én azt gondolom, hogy lassítani kell, és mindenképpen meg kell tudnunk az emberek véleményét ebben a kérdésben” – fogalmazott. Hangsúlyozta: az a pénz, amit az EU Ukrajnába akar küldeni, valamint az Ukrajna európai uniós tagságából fakadó teher együtt
akkora összeg, amit az Európai Unió gazdasága és benne Magyarország gazdasága nem bír ki.
A miniszterelnök már korábban is határozott álláspontot fogalmazott meg a kérdésben. Legutóbb a Fidesz-KDNP februári kihelyezett frakcióülésén beszélt erről, és figyelmeztetett: az amerikaiak kivonulnak Ukrajna finanszírozásából, és ezt Brüsszel az európaiakkal, többek között velünk, magyarokkal akarja majd megfizettetni.
Erre évértékelőjében is ráerősített, kijelentve, Magyarország és a magyarok ellenében Ukrajna soha nem lesz az EU tagja. Szavai szerint az ukrán csatlakozás tönkretenné a magyar gazdákat, és az egész magyar nemzetgazdaságot.
De laikus szemmel is látható, hogy a jelenleg is háborúban álló Ukrajna felvétele az Európai Unióba milyen súlyos pénzügyi terhet jelentene Magyarországnak.
Az Európai Unió már eddig is 135 milliárd euró, azaz mintegy 55000 milliárd forintnyi támogatást nyújtott Ukrajnának. Ez meghaladja az éves magyar költségvetés kiadási főösszegét.
Most pedig arra szólítanák fel a tagállamokat, hogy a GDP-jük 0,25 százalékát fordítsák Ukrajna támogatására. Ezt egyébként az ukránok aktívan támogató litvánok javasolták.